A legtöbb kerti növény igényes a termőhelyre, a tápanyagellátásra, a nedvességre. Akadnak azonban kivételek is, mégpedig olyan kivételek, amelyeket mindannyian jól ismerünk, hiszen lépten-nyomon, kertben és a szabadban is találkozunk velük. Ezek közé tartoznak a kövirózsák, amelyek sziklák között, maroknyi talajon, sülevényesen száraz körülmények között is jól érzik magukat.

A kövirózsákról már az ókori irodalomban is tettek említést. A rómaiak Zeusz virágának nevezték és úgy tartották, hogy ha a ház tetején kövirózsa nő, akkor oda nem csap be a villám. Ez ugyan nem valószínű, de a délszaki, száraz, többnyire természetes palalemezekkel fedett házak tetején ma is szépen mutatnak a kövirózsák.

Az ember azt hihetné, hogy a kövirózsák unalmas növények. Pedig nem így van, sőt nagyon is változatosak. A húsos levelekből álló rózsa többnyire zöld színű, de vannak hamvas, rózsaszín, lila és bordó fajták. A rózsák nagysága rendkívül változatos, a mogyoró méretűtől a tenyérnyi nagyságúig. Különösen szépek azok a fajták, amelyeknek a leveleit pókhálószerű bevonat fűzi össze és nagyon változatosak a virágaik is. Egy lelkes amatőr gyűjtő több mint 300-féle kövirózsát nevel kertjében.

Szárazon rakott kőfal réseibe, sziklakertbe vagy akár növénytartóba ültethetjük őket. Egyszeri beöntözés után két-három hét alatt meggyökeresednek és terjeszkedni kezdenek, új rózsákat sőt összefüggő párnákat hoznak létre.

Betegségük alig van, gondozást csak annyiban igényelnek, hogy a közöttük növekvő gyomokat ki kell irtani. Öntözni nem kell őket. A természetes csapadék elegendő számukra. Így azzal az előnnyel is jár az ültetésük, hogy olyan kertben is szépen díszlenek, ahol állandó, rendszeres ápolásukra nincs lehetőség.








Forrás: Édenkert.hu