A textilszalvéta használata Európában a 15. századra vezethető vissza.
Az udvari asztaloknál a száj és a kéz törlésére meleg kendőket szolgáltak fel, amelyeket gyakran illatosítottak is.

A szalvéta használata a 19. század elejétől a polgári körökben is divatba jött. Gyakran lehet látni régi képeken, ahol az akkori lakomák résztvevői nyakuk köré tekert kendővel védték a ruhájukat.

Manapság a szalvétákat diszkrétebben használjuk. A szalvétát / asztalkendőt / az étkezés elején, amikor az asztalnál helyet foglalunk, azonnal szétterítjük az ölünkben.
Szalvétát a teríték mellett hagyni, vagy összehajtott állapotban használni nem szabad.

Az étkezés végeztével, amikor felállunk az asztal mellől - de nem előbb - laza csomóban összefogva terítékünk baloldalára helyezzük. A szalvétát használat után nem illik sarkosra hajtogatni. Ugyanis ha valaki így helyezi el a szalvétát, a diplomáciai protokollban ez azt jelenti, hogy nem ízlett az étel és a vendéglátók csodálkozó tekintettel fogják nézni a vendéget.

Nagyon dekoratív, amikor az asztalkendő színéhez harmonizáló damasztszövetből készült szalvétát hajtogatnak művészi módon, melyek közül nagyon szép a "csúcsos legyező", a "liliom" vagy az "orchidea" forma.

A hétköznapi életben is tegyünk minden étkezés alkalmával papírszalvétát a terítékhez.
A gyerekek már kiskorukban tanulják meg azt, hogy étkezés közben a szájukat meg kell törölni. Etekintetben nagyon fontos az un. "otthonról hozott" példa.