Öntözés

Gyakoriság és mennyiség

A növények vízigénye faj- illetve fajtatulajdonság.
Ezen belül függ a hőmérséklettől, a napsütés intenzitásától, a növény életkorától és fenológiai fázisától is. Azaz más a vízigénye egy növénynek csírázáskor, hajtásnövekedéskor, virágzáskor és termésérleléskor, csakúgy, mint a nyugalmi időszakában.

Növényeink öntözésekor általános szabály, hogy inkább ritkábban, nagyobb vízadagokkal locsoljunk, mint gyakran, de keveset. Ennek egyszerű magyarázata van: a kis vízadagokkal gyakran öntözött növény gyökerei a talaj felszínénél koncentrálódnak – hiszen a földnek, csak ez a legfelső rétege nedvesedik be a kis adagoknak köszönhetően. Ám ha ehhez hozzászokik a növény, és egy-egy öntözés kimarad, azt csúnyán megsínylik kertünk lakói.

A nagy adagú öntözéskor a talaj jó mélyen átnedvesedik, így a mélyebben levő gyökerek még szárazság idején is találnak némi „innivalót” maguknak. Ennek további előnye fák esetén, hogy az arányos gyökérrendszer sokkal biztosabban képes tartani a törzs és a lomb tömegét, mint a felszín közelébe koncentrálódott, sekélyen elhelyezkedő gyökérzet.
Ritkább öntözésekkor van ideje a levelekre jutó víznek felszáradnia, ami növényvédelmi szempontból előnyös.

Kivétel persze erre a szabályra is van. A homoktalajok vízmegkötő és megtartó képessége nagyon csekély, ezeken szinte átfut a víz. Míg kötöttebb talajok esetén érdemes megfogadni az előbb említett módszert, addig a nagyon laza talajokon inkább kisebb adagokkal öntözzünk. Itt ugyanis a víz gyorsan elszivároghat akár olyan mélyre is, ahol növényeink már képtelenek hasznát venni.

A vízmennyiség meghatározása is lényeges. Egy általános képlet szerint, ha egységnyi területű talajrészre (amely sík, tehát elfolyásra nem kell számítani) 1 mm vastagon vizet juttatunk ki, az egy centiméternyi vastagságban fogja benedvesíteni a földet. Gyors számítás után kiderül: ahhoz, hogy 1m2-es területet 10 cm mélyen nedvesítsünk be 10 liter vízre van szükségünk.

A benedvesítés mélységét mindig ahhoz igazítsuk, hogy hol helyezkedik el az adott növény gyökérzónája. Egy frissen kelt zöldséges vetemény talaját elegendő 2-3 cm mélyen benedvesítenünk, de gyümölcsfák esetén ez nagyon kevés…

A veszteségekkel is számoljunk

Az előbbi persze egy olyan ideális eset, ami a valóságban szinte nem is létezik, hiszen a talaj vízmérlege rengeteg tényezőtől függ. E paraméterek alapján egy hosszú, de nem túl bonyolult képlettel kiszámítható a vízmérleg és a talajban tárolt vízmennyiség is. A dolog szépséghibája csupán, hogy házikerti körülmények között nem tudjuk mérni ezeket az értékeket.

Ennek ellenére érdemes elgondolkodni azokon a tényezőkön, melyek befolyásolják az öntözés eredményességét, azon keresztül pedig növényeink hogylétét: azaz meghatározzák a terméshozamot, vagy a díszítőérték érvényesülését.

A növények vízigényének kikalkulálásakor, figyelembe kell vennünk a csapadék mennyiségét, és csak akkor kell öntözni, ha ez kevés, vagy időbeli eloszlása nem egyenletes.

Számolni kell azzal, hogy a vízmennyiség bizonyos – a körülményektől függő – hányada kárba vész, mert a növények nem tudják hasznosítani azt. Ilyen a felszíni elfolyás, amikor a terület lejtése miatt a víz egy része nem oda kerül, ahova szántuk.

Lejtős területen létesített kertekben kell erre számítani, de egy sziklakertnél is van ilyen veszteség, hiszen azt dombszerűen kell kiképezni, hogy télen az olvadó hó leve ne pangjon a tövek körül. A nyári öntözést ez azonban a felszíni elfolyása miatt nehezíti.

Szintén veszteség az oldalszivárgás. Ez annyit jelent, hogy a talajba a víz bejut ugyan, de egy része oldalirányban elszivárog. Eltávolodik a „célnövény” gyökereitől, tehát nem hasznosul. Szintén kárba megy az a nedvesség, ami egyre lejjebb szivárogva a talajba olyan mélyre süllyed, ahol már a növény gyökerei nem érik el.

Felszíni vízveszteséget eredményező tényezőkből is akad még szép számmal. Ilyen az intercepció, a közvetlen párolgás a növény felületéről. Ha esőztető öntözéssel látjuk el a kertet, a víz egy része a növények levelére kerül, és onnan előbb-utóbb elpárolog, tehát ez sem jut el a gyökerekig. Csakúgy, mint az evaporáció esetén, amely a talaj felszínéről közvetlenül elpárolgó vizet takarja.

Szóval akad néhány tényező, amit érdemes figyelembe venni az öntözés hatásfokának javítása miatt, de a locsolás befejeztével is tehetünk még pár dolgot az ügy érdekében.
A növényzettel nem fedett talajrészen, például a zöldségeskertben, ha öntözést követően takarjuk a talajt (száraz földdel, kikapált gyomokkal stb.), akkor az tovább lesz képes megtartani a vizet.

Másik egyszerűbb módszer, ha a nagyobb öntözések után néhány nappal – amikor már nem ragad a föld – kapával sekélyen fellazítjuk a földet. Ez nagyon hasznos, mivel azon túl, hogy a gyomok kordában tartását célozza, a talaj víztartó képességét is javítja. Öntözéskor a lefelé szivárgó víz vékony hajszálcsőszerű kapillárisokon keresztül halad lefelé.

Ha kapáláskor megtörjük e talajban kialakult csövek tetejét, akkor sokkal lassabban kezd el a magas hőmérséklet hatására a földből kipárologni a víz. Ha nem lazítjuk a talajt, akkor ott ahol leszivárgott a nedvesség, akadálytalanul vissza is jön, és pára formájában távozik.

Esőszerű öntözés, vagy cseppenként adagolt

A vízutánpótlásnak az öntözés módszere is egy sarkalatos pontja. A legismertebb megoldás az árasztásos-, esőztető- és a csepegtető öntözés.

Az esőztető öntözést nyáron csak a kora esti órákban alkalmazhatjuk, akkorra már lehűl a levegő annyira, hogy ne okozzon gondot a levelekre kerülő hideg víz.

Ennél optimálisabb esetben esővízzel, vagy napokig állott vízzel is öntözhetünk, így még kisebb a víznek a növény lehűtő hatása. Esőztető szórófejek nagy választékban kaphatók a szakboltokban, melyeket gyorscsatlakozóval illeszthetünk az öntözőcsőre, és csak adott időnként kell gondoskodnunk a szerkezet áthelyezéséről.

Esőztető szórófejek közül kaphatók olyanok, melyeket a földbe leszúrhatunk, így biztosítva fix állásukat a locsolás alatt. Ezek helyett érdemesebb a szánkószerű „sínnel” ellátott változatokat vásárolnunk: ezek áttelepítésekor ugyanis meg sem kell közelítenünk a víz sugarát, és a már beöntözött területre sem szükséges rálépnünk; egyszerűen csak a slagnál fogva, arrább húzzuk a szórófejet a még száraz részre.

A csepegtető öntözés víztakarékos, akár napközben is alkalmazható, és a folyékony műtrágyák is jó hatásfokkal juttathatók ki vele, hiszen itt tő mellett csepegő víz egyenesen a gyökerekhez jut.

Az árasztást házikertekben ritkábban alkalmazzuk.
A zöldséges ágyást az első árasztás előtt bakháttal kell körbevennünk, amely nem engedi a víz felszíni elfolyását.

Forrás: ezermester2000.hu