|
Hűsítő tejes italok
A tej élet, erő, egészség, és mivel az élettani előnyökön túl finom, és nyáron, hűtve önmagában is fogyasztható, számos ital alkotórészeként simán felveszi a versenyt az üdítőkkel.
A temérdek élettani előnyön túl a tej egyrészt finom, másrészt nyáron behűtve önmagában is remek hűsítő, illetve számos ital alkotórészeként simán versenyezhet az üdítőkkel.
Mangós milkshake
Hozzávalók:
- 1 kisebb, érett mangó - 2,5 dl tej - 2 evőkanál porcukor - 1 lime leve és reszelt héja - 5 dkg mascarpone
Milkshake-ekből a variációs lehetőségek száma a csillagos ég. Miután érett mangót találtam a boltban, erre építettem fel egy kombinációt, de természetesen más gyümölccsel is ki lehet próbálni.
A mascarponét alaposan elkeverem a lime levével és héjával, a cukorral és fél deci tejjel. A mangó felét elturmixolom fél deci tejjel, a másik felét apró kockákra vágom. Végül a mascarponés részt, a mangópürét, a maradék tejet és a mangókockákat alaposan, habosra összerázom. Kétszemélyes adag.
Joghurtos kávéital
Hozzávalók:
- 1,5 dl kávé - 10 dkg natúr joghurt - 0,5 dl tej - 1 evőkanál porcukor
Az ázsiai lassi alapvetően joghurt, víz és fűszerek keveréke, az édes változatai nem olyan régen terjedtek el, a leghíresebb közülük a mangós. Ez az ital is a lassihoz hasonló, elsőre merész párosításnak hangzik a kávé a joghurttal, de érdemes kipróbálni, nagyon finom.
A kávét lefőzöm, megvárom, míg kihűl, ezután fél decit a jégkockatartóban lefagyasztok belőle, ez hűteni fogja, de nem vizezi fel. A joghurtot a cukorral és a tejjel eldolgozom, majd hozzáöntöm a maradék deci kávét és jó alaposan összerázom. Kitöltöm a pohárba és belepottyantom a kávé-jégkockákat. Egyfős adag.
New York-i tojáskrém
Hozzávalók:
- 4 evőkanál csokiszirup - 1 dl tej - 1,5 dl szóda (hiányában szénsavas ásványvíz), - kakaó
Az elnevezés megtévesztő, mert nem krém, hanem ital, és még csak véletlenül sincs benne tojás, számos elképzelés van arra, miért ez lett a neve (például az "echt" - igazi, eredeti - német/héber szót torzították "egg"-re). Legalább a New York stimmel, az ital Brooklynból származik, állítólagos első készítője egy Louis Auster névre hallgató cukorkabolt tulajdonos.
A pohár aljába kanalazom a csokiszirupot, ráöntöm a hideg tejet, végül óvatosan felöntöm a szódával/ásványvízzel. A tetejére kakaóport lehet szitálni és ha kicsit várunk, a buborékok helyesen felpúposítják a kakaóréteggel borított sima felszínt. A három réteget össze kell keverni és már készen is van. Egyszemélyes adag.
Forrás: borsa.hu
| |